Zalasárszeg története
1468-ban személynévként találkozhatunk nevével, 1511-ben pedig földrajzi névként. 1513-ban Sarzegh alatt maradt fenn. 1913-tól ismert a Zalasárszeg elnevezés. A két köznév a sár = lágy, ragadós föld és a szeg = sarok, szeglet összetétele. Ekkor Dyka Istvánnak több portája volt itt, később még négy egytelkes család is lakott itt a faluban.
A XVI. század elején egytelkes nemes családok lakták. 1542-ben 7 kisnemest, 1548-ban egy portát, 3 szegényt és 8 pusztát írtak össze. 1555-ben a nádor Terpendi Török Benedeknek adományozta Sárszeg egy részét és a vele többször együtt említett Mindszentet. 1564-ben azonban már csak Terpendi Lukács özvegye és Egry Oszwald birtokolta együttesen 7 negyed telket, valamint az utóbbi egy szegény és két puszta telket.
A török az 1566. évi hadjárata során elpusztította, mert azt követően puszta helységként szerepel. Pusztának említették 1570-ben és 1661-ben is. Ez évben Sárszegi György "Sárszegh hellyé" nevű lakatlan pusztáját 100 Ft örökáron eladta Bán János agilisnek, illetve örököseinek. A török uralom alatt is nemesek lakták. A település földrajzi nevei között szerepel a harangos-kút, amely elnevezés arra utal, hogy a török idők alatt elrejtettek egy harangot.
A hódoltság után csak lassan népesült be. Az 1711-es évben a pusztító pestis itt is szedte az áldozatait, ekkor egy gazdáról tudunk, akinek 150 Ft adóssága volt. A későbbiekben több kurta nemes lakta, akik közül a Bán család volt a legmódosabb. Még 1750-ben is csak öt adózó gazda és két zsellér szerepel az összeírásban, akik ugyancsak szegények voltak. Szőlőt azonban termeltek már. A Mária Terézia-féle urbárium idején és utána a birtokviszonyok alig változtak.
Téglából épített templomának romjait még 1754-ben látták. A falucska csak lassan fejlődött. 1770-ben is csak 12 család, 70 lélek lakta. A hét telkes jobbágy mellett öt extraszerialista családot 19 lélekkel, 10 adózóval és egy kézművessel is összeírtak. Élt még két uradalmi juhász és egy-egy uradalmi kocsmáros, községi csordás és kanász is. Kanizsa mezőváros közelsége miatt a jobbágyok bérfuvarozással is foglalkoztak. A helységnek sem az előző években, sem ekkor nem volt urbáriuma. A szabad menetelű jobbágyok letelepülésükkor csupán szóbeli egyezséget kötöttek a Bán családdal.
Földjük jó minőségű volt, csak mindenkor kevés. Búza, rozs, zab, hajdina, kukorica termett gazdaságukban. Termeltek már gyenge minőségű dohányt is. A földesúr gazdasága sem volt jelentős. A lakosság száma is alig változott (1782: 70; 1802: 84; 1819: 95 fő 10 házban; 1842: 103). 1828-ban csupán két igazolt és két nem igazolt család lakta, akik időközben az összes földet majorsági kezelésbe vették. A 18 adózó hazátlan zsellér a földesúr házaiban lakott, az uraságtól béreltek szántót.
1832-ben új szőlőt telepítettek. Később a szőlő mellett a gyümölcstermelés és a szarvasmarha-tenyésztés vált említésre méltóvá. 1848 nyarán az országba betörő horvát Jellasics bán serege, aki a területen átvonult, megsarcolta a községet. A XIX. század második felében meginduló kapitalista fejlődés nem hatott jelentősen Zalasárszeg fejlődésére. (Ezt a nevet 1933-ban vette fel a község.) 1925-ben a 164 lakos 520 kh-on gazdálkodott, 35 lakóházban laktak. Valamennyien magyar anyanyelvűek, közülük 155 római katolikus vallású.
A település képe szabálytalan, mert a domborzathoz alkalmazkodott. Széles telkek és gyümölcsösök jellemzik. A gazdák zömmel 1935-ben törpebirtokosok, de volt egy középbirtokos is 110 holddal és két módos paraszt együttesen 143 holddal. A gazdák főleg szarvasmarhát és sertést tartottak, gyümölcsöt és szőlőt termeltek. Piacozni Nagykanizsára és Székesfehérvárra jártak. A lakosság száma 164 fő, valamennyien magyar anyanyelvűek és zömmel katolikusok. Lakóházainak száma 35.
A második világháború után a földosztás igénye itt is felmerült. A baj csak az volt, hogy felosztható és elkobozható föld nem volt. Igényüket a Csapi község határában levő földekre terjesztették ki, ahonnan 45 hold földet kaptak. Később még Nagyrécsétől kaptak 8 holdat. Az igénylők száma 15 volt, így átlagban 3 hold jutott. A többletet tartalékként kezelték. A közbirtokossági erdő létesítésére 150 holdat Galambok határából igényeltek. Az igényt elutasították, mert túlzottnak találták. A 151 főt számláló kis községben a birtokviszonyok 1945 előtt is elfogadhatónak mondhatók.
Régtől van útja a községnek, 1992-ben építettek a településen belül utakat, amelyek 100%-ban portalanítottak. A távolsági közlekedést autóbusszal bonyolítják le. A vezetékes vizet 1992-ben vezették be, ma minden lakás rendelkezik vele. 1958-ban kapott villanyt. 1957-ben vezették be a telefont. A helységben megoldott a kommunális szilárd hulladék gyűjtése és elszállítása. A csatornahálózat még nem került kiépítésre.
A községhez közvetlenül kapcsolódó szőlő-gyümölcsös dombokon pincék, pihenőházak vannak Anna-hegyen és a Kánnár-tetőn, ahol ma már többen életvitelszerűen élnek.
Itt található Európa egyik legnagyobb összefüggő nagyüzemi körtése. Nagykanizsa és Zalakaros közelsége, mind munkahely, mind turisztikai lehetőséget nyújt.
A falu lakosságának túlnyomó többsége katolikus, a nagyrécsei egyházközösséghez tartozik. Havi egyszeri alkalommal misét celebrál Somogyi Imre plébános, az alkalomra kialakított mise teremben. A Dózsa tér 6. szám alatti önkormányzati épület udvarának sarokrészén útszéli kereszt található, alsó részén egy márványozott táblát helyeztek el 1993-ban, amelyre hősi halottaik nevét vésték fel.